ROMANTIKA BIOALKOHOLLAL
Sokak számára elérhetetlen luxusnak számított a kandalló, hiszen ha az építtető nem gondolt rá időben, utólag beépíteni nem volt könnyű. A bioalkohol tüzelésű, újgenerciós kandallók éppen azzal hódítanak, hogy egyszerűen beszerelhetők és gond nélkül üzemeltethetők.
Míg korábban egy hagyományos, fatüzelésű kandalló beépítéséhez kéményre, engedélyre és sok helyre volt szükség, addig az új technológia nem igényel mást, csak az alkoholt, mint tüzelőanyagot. Nem szükséges tehát kémény, kicsomagolás után azonnal üzembe helyezhető, s mivel speciális alkohollal működik, nem keletkezik füst, káros égéstermék és korom sem.
Különösen könnyű beüzemelni, akár a falra is felszerelhető a formatervezett bio-kandalló. A szép sárgás, nyugodtan égő lángok táncát, mint festményt csodálhatják a lakók. Egy este alatt megközelítőleg annyi szén-dioxid keletkezik, amennyi két közepes gyertya elégetésével. S mivel a bioalkohol szén-dioxiddá és vízzé ég el, nem kell szenvedni a fűtött helyiségek szárazságától sem. Az égéstermékben előforduló összetevők egyébként megegyeznek azzal, amit mi emberek is kilélegzünk. Egy liter tüzelőanyag közel három óráig biztosítja a meleget és a kellemes hangulatot a helyiségben.
A hatékonyság szempontjából is túlszárnyalja a hagyományos kandallókét, az általában 3kW teljesítményű készülék megfelel egy 10kW teljesítményű fatüzelésűnek, hiszen ez utóbbinál a hő több mint háromnegyede a kéménybe távozik.
A Desidea Studio Magyarországon elsőként kezdte forgalmazni az egyik legismertebb bio-kandalló gyártó cég, a Planika termékeit. A magas formatervezési elveknek köszönhetően, nincs olyan helyiség, ahova ne illene az esztétikus kandalló, és ahol ne húzódhatnának meg decensen a lángnyelvek egy elegáns üveglap mögött. Kiváló eszközei tehát a belsőépítészetnek az asztalból előbúvó, vagy éppen térelválasztóként funkcionáló kandallók. Ráadásul számos modell mozgatható verzióját is elkészítette a gyártó, ötvözve a kortárs iparművészetet, a városi élet diktálta igényeket és a tűz kiolthatatlan múltját.
HÍREK
GALLERY vetri d' arte
A DESIDEA STUDIO-ban megismerhető a GALLERY Vetri d’ arte új kollekciója, egy új arc, egy új világ.
FIAM ITALIA
A Fiam Italia Vittorio Livi designer üvegek iránt érzett nyughatatlan szenvedélyének köszönheti létrejöttét.
SCE ÚJ KOLLEKCIÓ
A SCE új kollekciója már kapható a DESIDEA STÚDIÓ - ban, amely egy izgalmas és látványos termékcsalád. A fény a világítótesteknél a fémfelületből kivágott réseken keresztül teszi láthatóvá a lakkozott fehér körvonalas domborított mintázatot. Különleges attraktivitást kölcsönözve ezzel az adott falfelületnek.
EGYEDI ÁRAS TERMÉKEK
Surf tükör
Kivitel: Bemutatótermi darabok nagy kedvezménnyel. Wenge, valamint diófa kivitelben választható fakeretes tükör, középen polccal kettéosztva.
Lugano fotel
Gyártó: Sancal
Kivitel: Kényelmes fotel, csokoládébarna színű bőr kárpittal. Kedvezményes ajánlatunk: 1-et fizet 2-t kap, tehát a fotel listaáráért elviheti a 2 db fotelt, tehát így bruttó 422 700 Ft / 2 db fotel.
Statica polc
Kivitel: fehérített dió furnér váz, fehér lakkozott “lebegő” polcok (4db)
POLCOK
Pass
Luca Meda tárolórendszere, polcokkal és szekrényekkel, szabadon variálható.
Az egyszerű elemekből a funkci- onalitást előtérbe helyezve bármilyen igényeknek megfelelő rendszer kialakítható.
KONYHABÚTOR
Dada Shelves System
A Dada polcrendszere egyszerre biztosítja a tér elegáns és racionális kihasználását.
A falra szerelt elemek szabadon kombinálhatóak, tolóajtókkal zárhatóak. A polcrendszer tárolókapacitásával hatalmas hely marad a konyhában.
MENNYEZETI LÁMPÁK
Kaos
A Kaos gyönyörű és temperamentumosan kontrasztos csillár, mely teljes egészében kézzel készül fújt üvegből. Fekete-fehér és kék-zöld-vörös kivitelben készül.
BIOKANDALLÓ
Groundfloor
Bio kandalló, mely nem igényel különleges beépítést és engedélyeztetésre sincs szükség, térben álló, asztali vagy fali kivitelben is válaszható.










